Nemzetközi konferenciák, workshopok, könyvbemutatók

kategória hír / news
dátum 2013.06.06
helyszín Budapest
esemény nol.hu: Mélyfúrás a néplélekbe
leírása "[…] a közelmúltban állt fel Pócs Éva, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) néprajztudósának irányításával. A 15 tagú – négy egyetemről és két kutatóintézetből verbuvált – csapat 2018 végéig megír 16 könyvet, hat tanulmánykötetet és nyolc forráskiadványt. Mindez az Európai Unió mintegy 600 millió forintos támogatásának köszönhető, e pénzből valósul meg ugyanis az említett program, emellett ebből a támogatásból a pécsi egyetemen létrejön a Kelet–Nyugat Vallásetnológiai Kutatóközpont. Az új centrum és a hozzá kötődő kutatók főképp azt vizsgálják majd, hogy a történelmi Magyarország területén miképp születtek meg egy-egy kistérségben a nemzetiségeket jellemző szokások, népi hitek, vallásgyakorló rítusok."
link 2013 06 06 melyfuras a neplelekbe